A törpehörcsögök viselkedése

Mit csinál a hörcsögünk?


"Egy hörcsögöt szakszerűen nevelni és gondozni azt is jelenti, hogy megtanuljuk megérteni természetét, tulajdonságait, illetve tanulmányozni az örökségként magával hozott magatartás-mintákat."

Michael Kürschner: A hörcsög



"A hörcsögök nemcsak szeretetre méltó, simogatni való kis állatok, de a velük való foglalkozás, játék során tevékenységeik, viselkedési formáik széles spektrumát is megismerhetjük."

Peter Beck: Hörcsögök tartása és gondozása



Ahhoz, hogy a hörcsögök, a mi esetünkben a törpehörcsögök viselkedésiformáit megértsük, ajánlatos minél többet megtudni a hörcsögökről. Ez fokozottan érvényes gyermekekre, akik a hörcsögöket gyakran - tévesen - élő játékszernek tekintik. Fontos a szülő felelőssége is ebben a tekintetben, akinek meg kell értetni gyermekével, hogy egy apró kis élőlényt felelőséggel kell gondoznia. Mindebben segítségére lehet a gyermeknek a szülő, aki a közös játékok alkalmával figyeli, tanácsokkal segíti a kis gazdit. Egy-egy állattartással kapcsolatos könyv, a már olvasni tudó gyermekek számára hasznos ajándéknak bizonyulhat.


Hörcsögök a természetben


A hörcsögöket főleg akkor tartjuk szeretetreméltónak, aranyosnak, amikor már szelídek, kézben tarthatóak. Akik azonban behatóbban foglalkoznak ezekkel az állatokkal, tudják, hogy még a legszelídebbek is bizalmatlanok. Természetes élőhelyükön a hörcsögök sokféle veszélynek vannak kitéve, ebből következik, hogy csak alkonyatkor, illetve éjjel aktívak. Ugyanez persze azzal is magyarázható például a szíriai aranyhörcsög vonatkozásában, hogy nappal a hőség miatt az állatok földalatti járataikban pihennek. A párzási időszakon kívül magányos életmódot folytatnak, a területüket, territóriumukat megjelölik, és minden olyan behatolóval szemben, aki az élelemszerzésben konkurenciát jelenthet, megvédik.Ezenkívül - védekezésként - csak a biztonságos üregbe történő menekülés marad.A természet egyébként mindennel felszerelte őket, ami a túléléshez szükséges. Rövid de izmos lábaikkal nagyon ügyesen tudnak ásni, és gyorsan szaladnak. Simulékony, hajlékony , henger alakú testük pedig gyors fordulásokra képes, és lehetővé teszi, hogy villámgyorsan bebújjanak az üregükbe. (Nagyon jól tetten érhető az elképesztő gyorsaság például egy-egy roborovszki törpehörcsög esetében.)


A hörcsög látása


A kis fekete gombszemek valóságos mozgásérzékelők, amelyekkel a hörcsög nagyon jól látja a körülvevő világot, anélkül hogy fejét elfordítaná. Élesen csak közvetlen közelre látnak, messzebb lévő nagyobb alakokat csak akkor ismernek fel, ha azok mozgásban vannak. A dzsungáriai törpehörcsögök élesen csak kb. 1,5 méteres távolságig látnak, míg a roborovszki hörcsögök állítólag csak 5-10 cm-es távolságig.Mindez elegendő ahhoz, hogy a veszélyeket észleljék, és időben biztonságos helyre fussanak. Éjszakai állatként a hörcsögök irtóznak az éles fénytől, hiszen nem tudják a pupillájuk összeszűkítésével szabályozni a beérkező fény mennyiségét. Ezért lehetőleg tompított fény mellett gondozzuk őket, és a ketrecet, terráriumot is olyan helyre tegyük, ahol nem éri közvetlen napfény vagy erős lámpa fénye.


A hörcsög szaglása


Az érzékeny, mindig aktív hörcsögorr elől aligha marad rejtve valami. A hörcsögöknek lényegesen jobb a szaglásuk mint nekünk, embereknek. Ha a valami felkelti a figyelmüket, a fejüket a szag irányába fordítják, és finom kis orrukkal - amihez jellemző nyúlajkuk társul - beszippantják a szagmolekulákat. Idegen szagokra mint pl. tisztítószerek, látható rosszallással reagálnak, ami a szorongástól egészen az agresszív fenyegetésig, vagy akár a harapásig terjedhet.Ha fajtársakkal találkoznak, először jó alaposan körbeszaglásszák egymást, a hátsórésznél vagy az ágyéknál kezdve. Így szerzik meg a számukra fontos információkat a másikról, ez főleg a párzás előtt fontos. A párzásra kész nőstényeket szag alapján ismerik fel a hímek.Ugyanígy szaglás alapján állapítják meg, ha betolakodó érkezett a területükre, illetve ez segít az élelemszerzésben is. Hogy milyen erősek ezek az illatképek a hörcsögök életében, azt a következő példa is jól mutatja. Olyan aranyhörcsögöket, akik még soha nem voltak egymástól elválasztva és jól kijöttek egymással, rövid időre szétválasztottak, majd ismét összerakták őket. A másféle szagélmény teljes mértékben feledtette a hörcsögökkel a korábbi együttélést és agresszivitáshoz vezetett. Előfordulhat tehát, hogy az egykori partnert a másik bizony nagyon durván fogadja.Tipp: Ha a tenyerünkben a hörcsögalakból származó almot morzsolunk szét, akkor nagyobb bizalommal közelednek hozzánk kedvenceink.


A hörcsög hallása


Ahhoz, hogy tökéletesen megtudjon felelni az élőhely adottságainak a hörcsögnek kitűnő hallásra van szüksége, olyanra, ami még az ultrahanghullámok tartományába is elér. A viszonylag nagy fülek nagyon érzékeny ,,parabolaantennaként" működnek. A hörcsög képes a hangforrások erősségét és távolságát precízen megállapítani. Éber állapotban a fülei hegyesek és felállnak, amikor alszik szorosan a fejéhez simulnak. A gondozó hangjára, az eledel csomagolásának zörgésére azonnal felfigyelnek, és kíváncsian bújnak elő. A nőstények rögtön a kicsinyeikhez rohannak, ha meghallják a hangjukat, visításukat.Figyelem! Ne csapjunk nagy zajt a kisállattal való foglalkozás során. Ne közelítsük meg fentről, hírtelen és hangosan, hanem lassan, megfontoltan és halkan beszéljünk hozzá.


Érzékszőrök


A hörcsögöknek a felsőajkukon, és a szem fölött vannak érzékszőreik. Ezek a sötétben, illetve félhomályban való tájékozódást és a test helyzetének észlelését teszik lehetővé, valamint segítenek, hogy az állat sötétben ne ütközzön neki semminek. Soha ne tépjük ki, vagy vágjuk le az állat érzékszőreit!


Szagjelölés


A fajtársak a testszagukról és a kibocsátott szagjelekről ismerik fel egymást. Minél közelebb vannak a lakóhelyükhöz, annál erősebb a szaghatás. Területük kijelöléséhez a hörcsögök faggyúmirigyeik váladékát használják. Ezeket a mirigyeket hozzádörgölik a megjelölésre szánt tárgyakhoz, néha a lábaik is segítenek az illatanyagok eloszlatásában.Minden esetben, amikor a hörcsögök találkoznak, megszaglásszák egymást. Nagy igyekezettel ellenőrzik egymás végbélnyílását, a lágyék környékét és a pofát. A felnőtt állat a lakóterületéről minden fajtársát elűzi az aranyhörcsögök esetében. Törpehörcsögöknél lehetséges harmonikus együttélés.A nőstények fogamzó-képességük beköszöntével áttetsző színű, a hímek számára csábító illatú váladékot bocsátanak ki hüvelyükből, ami egyértelmű jelzés a hímek számára a közeledésre. Ez a szag, amelyet a szél messzire elvisz, versenyfutást, versengést eredményez a hímek körében. Ilyenkor a hím még a nőstény üregébe is bemehet, hogy akár ott folytassák a párzás rituáléját.



Védekezés


Általánosságban a hörcsögöket könnyen szelídíthetőnek és békésnek tartják. Így van ez mindaddig, míg kis barátunk - várakozásunkkal ellentétben - vésőszerű metszőfogait védekezésre nem használja.Ezt a viselkedést azonban mindig a gondozó helytelen reakciója, eljárása előzi meg, illetve váltja ki.A harapás előtt a hörcsög számtalan módon jelzi védekezését, felfújja a pofazacskóit, hátra dobja magát, az elülső lábát védekezésként előre nyújtja illetve különböző hangokkal - fujtat, prüszköl, sipít, fogát kocogtatja - adja tudtunkra a nemtetszését. A hörcsögök nem a mimikájukkal, hanem testtartásukkal fejezik kihangulatukat.


A következő okok válthatnak ki védekező magatartást:

ha az állatot felébresztjük álmából
rosszul, rossz helyen fogjuk meg
ha félelmet éreznek más háziállatok, idegen hangok és zajok miatt
ha akarata ellenére akarjuk befogni, és pánikba esik
hírtelen ijedség esetén
ha kénytelenek vagyunk két viaskodó állatot szétválasztani (hálóval és bőrkesztyűvel végezzük)
ha a nőstény veszélyben érzi kicsinyeit
bár ez nem a védekezéssel kapcsolatos: ha ételszagot érez kezünkön, a hörcsög ujjunkba, kezünkbe csíphet


Találkozás


Roborvski törpehrcsögök találkozása

Két állat találkozásakor értékes megfigyeléseket tehetünk. A rituális körbeszaglászás után a rangsor kialakításához és az elűzéshez használt viselkedési formák egész palettáját ismerhetjük meg. Előfordulhat, hogy fenyegetően felegyenesedve, felfújt pofazacskóval, fogukat kocogtatva állnak egymással szemben, egy rövidet birkóznak, majd harapás nélkül szétválnak, és mindegyik megy a maga útjára. Ha felnőtt hímeket eresztünk össze, a körülszaglászás után egymásnak ugranak, hogy az ellenfelet elűzzék. A nőstények megpróbálják az ellenfelet megkerülni, és hátulról, vagy oldalról támadnak. Ezt egy-egy a vemhes nőstény esetén is megfigyelhetjük. Ekkor azonban itt az ideje, hogy az állatokat szétválasszuk egymástól. Ez a magatartás teljesen érthető, hiszen a természetes élőhelyükön minden fajtárs konkurensnek számít az élelemszerzésben.


Hangmegnyilvánulások


Habár a hörcsögök nem tartoznak a legnagyobb, illetve a legszebb hangú háziállatok közé, azért bizonyos hangokat ők is adnak ki. Például a kicsinyek, akik halk sipító hanggal jelzik, hogy egyedül érzik magukat, illetve hogy melegség és élelem után vágynak. Idősebb hörcsögök fújtatnak, prüszkölnek ha veszélyt éreznek. Bajba kerülve a prüszkölésből, sziszegésből hangos visítás, sivítás lesz, ezzel próbálják megfutamodásra kényszeríteni ellenfelüket. Hasonló hangos sípoló-csipogó hangot adnak ki fajtársakkal történő találkozás esetén is, főleg ha félelmet éreznek, vagy például párzás előtt és után is megfigyelhetünk ilyen hangokat. A törpehörcsögök hangja a sipítás helyett inkább csivitelésnek, vagy ahogy én hívom cuffogásnak hallatszik. Kicsit olyan mint egy kis sípolós gumikacsa, de annál azért halkabb és kevésbé éles. A törpehrcsög jellemzően akkor cuffog, ha megijed, például ha egy kishörcsögöt álmából felriasztunk, vagy amikor például a először összerakunk egy fiú és lány hörcsögöt a tenyészetben és ismerkednek, vagy például akkor is a ha a nőstény törpehörcsög teherbe esik és már nem tűri meg a hím közeledését.


Hőmérsékletérzékelés


A hörcsögök érzékenyen reagálnak a hőmérsékletre. Ezt már a kicsinyeknél is megfigyelhetjük, akik rögtön a megszületés után meleg helyre, az anyához, vagy a fészekbe bújnak. Hűvös szobahőmérsékleten (20°C alatt) és rossz időben, ha odakint hideg van, a hörcsögök többet és hosszabban alszanak. Kimondottan meleg időben és 20-25°C körül lényegesen aktívabbak. Nyirkos és hideg levegőre, főleg huzatra látható rosszérzettel reagálnak. A legrosszabb esetben meg is betegedhetnek. 16°C alatt fészkükbe menekülnek, szorosan elzárják a bejáratot, és összegömbölyödve téliálomszerű állapotba esnek például az aranyhörcsögök. A törpehörcsögök mivel északabbra, a mérsékelt égöv illetve félsivatagos, sztyeppés területek lakói a hidegebb időjárást is jól tűrik. A dzsungáriai törpehörcsög bundája télen kifehéredik illetve kifehéredhet. Innen származik az angol winter-white név is.


Gyerekek és hörcsögök


Gyerekek és törpehörcsögök

Sok gyermek semmire sem vágyik jobban egy aranyos, simogatni való kis hörcsögnél. Természetesen nem csak nézegetni szeretnék a kis állatot, ami kerek fejecskéjével, fekete gombszemeivel, nagy füleivel olyan, mint egy játék mackó, hanem kézbe venni, simogatni is. Ilyenkor aztán előfordulhat, hogy a hörcsög nem úgy viselkedik, ahogy azt a gyermek várta. Ilyenkor meg kell magyarázni, hogy kis barátunknak is önálló élete, saját életvitele van, amibe természetesen a mi szeretetünk, gondoskodásunk is belefér. Mindenek előtt arra kell figyelnünk, hogy soha ne ébresszük fel álmából. Az evést, ivást mosakodást és pihenőit is zavartalanul szeretné élvezni kedvencünk.Egy kis odafigyeléssel, türelemmel meg lehet tanulni, hogyan figyeljük és értsük meg az állat lényét, sokoldalú életmegnyilvánulásait, viselkedési formáit. A helyes gondozás nem csupán szeretetet jelent, hanem sok megértést, belátást és tapintatot is. A legjobb, ha gyermekünkkel leülünk a hörcsögotthon elé. és megfigyeljük mi mindent csinál kíváncsi kis barátunk. Így valóban megismerhetjük az állatot, sőt egy kis finomsággal magunkhoz is csalogathatjuk, a kialakult kapcsolat pedig egyre bensőségesebb lesz, ahogy jobban összeismerkedünk, és egyre többet tudunk meg róla. Rövid idő alatt létrejöhet olyan barátság, amit a gyermek kívánt, és a gyengéd simogatást mindkét részről élvezni tudják. A hörcsög csukott szemmel, nyugodtan fog a kezünkben vagy az ölünkben időzni, vagy testünkön, karunkon kíváncsiságtól hajtva futkározni, tornázni. Ha ,,kitombolta" magát, keresni fogja otthona nyugalmát, amit mindig tiszteletben kell tartani. Figyelem! Soha ne vigyük ki a szabadba kedvencünket.


Forrás:Peter Beck - Hörcsögök tartása és gondozása
Kurucz Csaba - Saját tapasztalatok :)

Talpas Állatorvosi Rendelő | 1116 Budapest, Mesterházi u. 4. Dr. Jancsik Mária hivatalos weboldala - allatorvosom.com - Állatorvos házhoz jön! Aurora Dzsungáriai Törpehörcsög Hobbitenyészet Pille-cukor Dzsungáriai Törpehörcsög Hobbitenyészet Walhalla Dzsungáriai Törpehörcsög Hobbitenyészet Petnet.hu webáruház Állati-fincsi Webáruház Armitage Pet Care Ferplast Házi kedvenc felszerelések Zoodom Házi kedvencek és felszerelések Bled - utazás vagy szállás Szlovénia gyöngyszeménél